NEWS

2017.02.08. 11:23, 🅽iki

Sziasztok!
Mint ismeretes, múlt kedden (január 31.) végre valahára megkaptuk az első ízelítőt az Imagine Dragons harmadik albumához, melyről úgy éreztem, feltétlenül írnom kell, hiszen ez volt az első lépése ennek az új projektnek.
Hónapokon keresztül kaptuk az utalgatásokat, miszerint a banda ismét bevonult a stúdióba, és új zenén dolgozik, és időközben kaptunk is egy új dalt, az
Utazók című film egy betétdalát, a Levitate-et, így talán kicsit megkönnyítették a várakozást, de mivel tudtuk, hogy közeledik a legújabb album megjelenése, izgalmunk nem lankadt.
Január 24-én kezdtek el feltöltögetni különböző time-lapse videókat közösségi oldalaikra, melyekben rajzokat láthattunk, valamint a videók alatt hallható Morse kódot is megfejtette pár szemfüles rajongó, és ennek jelentése
"Objects of the same color", azaz "Ugyanolyan színű tárgyak". Ennek jelentőségéről egyelőre nem tudunk semmit, de aki már egy ideje követi az Imagine Dragons-t, az tudhatja, mennyire kedvelik a rejtélyeket, több esetben nem is rántották le a leplet, de reménykedjünk abban, hogy ezúttal ez máshogy lesz.
A videósorozatnak utolsó elemében láthattuk, amint a világ elé tárják a dal címét, alább meg is tekinthető:

Január 20-án tették ezt közzé, másnap pedig megjelent a várva várt single, ami az első betekintés az új album világába, bár ami engem illet, szerintem hangzásilag abszolút "Imagine Dragons-os", és ha esetleg nem tudnátok, a Night Visions, azaz az első albumuk első kiadott single-je a Radioactive volt, ami szerintem nagyon hasonlít a Believerhöz, hiszen dinamikus, vad, intenzív a basszus, az Imagine Dragons rockosabb oldalát mutatja meg. A dal nagy sikert aratott, a mai napig több, mint 3 millióan tekintették meg hivatalos youtube csatornájukon, Spotify-on pedig már több, mint 4 millióan streamelték.
A dalt itt hallgathatjátok meg:

Vessünk egy pillantást az artwork-re, ami talán kicsit eltér az eddigiektől. Az emberalak továbbra is megtalálható rajta, de színeiben valamint látványában hasonlót nem találunk az eddig kiadott dalok és albumok között. Az igazat megvallva nekem annyira nem tetszik, kíváncsi vagyok, mennyit változtatnak a stíluson az album borítóhoz, hiszen ha emlékeztek a Roots borítójára, szerintem első ránézésre inkább illik a Night Visions stílushoz, mint a Smoke + Mirrorshoz, annak ellenére, hogy a dal az utóbbi album után jelent meg, így szerintem jogosan várhatunk valami teljesen másfajta artworkre, de nyilván nem ennek kell meghatározónak lennie.

A srácok azóta utalgattak arra, hogy hamarosan több is jön, ezért a feltételezés, miszerint még az év első felében megjelenik az új album, kezd biztossá válni, addig is valószínűleg számíthatunk pár idegtépő rejtélyre és izgalmas hírre, mi pedig itt leszünk, és elhozunk nektek mindent, hogy véletlenül se maradjatok le semmiről.

2017.02.07. 18:32, 🅽iki

Megnyitottunk!
Hihetetlen, hogy eljött ez a nap, már nagyon vártuk. Hatalmas élmény volt az oldal életre keltése, főleg mert úgy látom, egész jó dolog sült ki belőle. Persze fontos, hogy nektek, látogatóinknak is valami különlegeset nyújtsunk, a legfontosabbnak mégis azt tartom, hogy szívvel-lélekkel dolgozzunk az oldallal.
Mert igen, egy igazán jó weboldalhoz ez kell, és nagyon vágytam arra, hogy én is egy ilyet működtethessek, ugyanis a környezetemben (igaz, csak virtuális) sok olyan ember van, aki weboldallal rendelkezik, és mindig csodáltam őket. Kiemelném itt most Szandi*-t, aki nagyon jó barátnőm, és egy fantasztikus oldalt működtet, leginkább ő hozta meg a kedvemet ahhoz, hogy létrehozzak egy ilyet.

Térjünk át magára a témára. Igen-igen, jól látjátok, az Imagine Dragonsszal foglalkozik a website. Hogy miért? Nos, erről találtok majd egy bejegyzést, addig is nyilván szót kell ejtenem a dologról, szóval igen, nagyon-nagyon-nagyon szeretjük a bandát. Három kedvenc előadótudok kiemelni a zeneiparban, és ők köztük vannak. Nemcsak a zenéjüket szeretem, hanem emberileg is rendkívül közel állnak hozzám
Elengedhetetlen annak a bizonyos kulcsfontosságú eseménynek a megemlítése, ami velük kapcsolatban történt: 2016. január 20-án ott voltunk a budapesti koncertjükön, ami eddigi életünk legeslegemlékezetesebb napja, örök emlék. 
Talán sokatmondó az a kis kulisszatitok, hogy a zárásnál 
(The Fallelkezdtem zokognicsupán azért, mert gyönyörű volt és annyira nagyon szeretem őket. Az volt a csúcspont, ekkor átlendültem egy olyan szintre, ahol már sokkal többet jelentenek nekem, mint szimpla előadók.

Gyorsan túllépek a témán, mielőtt hosszú regény születik belőle.
Tehát igen, 
büszke vagyok, hogy eljutottunk idáig, bár már azon gondolkozom, hogyan tehetnénk még jobbá a weboldalt. Annyira jó pillanat volt az, amikor felvetettem Szandinál, hogy nincs-e kedve csinálni velem egy fansite-ot, hiszen azonnal lelkesen vágta rá, hogy de, persze. Kicsit zöldfülü még, de bele fog jönni, addig is muszáj megemlítenem, hogy a galéria tartalma az ő érdememinden mást én csináltam, de olyan ügyes, menni fog ez.

7m7khj8uzq691n14p0pc.png

Mindent megteszünk azért, hogy naprakészek legyünk, így bátran tudom ajánlani magunkat, ha kedvelitek az Imagine Dragonst.
Érdekességnek szánom megemlíteni, hogy vasárnap (február 5-én) volt pontosan 1 éve, hogy véget ért a Smoke + Mirrors turné, ma pedig a legnagyobb boldogsággal vettük meg a VOLT Fesztivál utolsó napjára szóló jegyünket, melyen az Imagine Dragons is fellép majd, így másfél éven belül másodjára láthatjuk őket.

 
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
visitors
Indulás: 2017-01-14
 


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!